Leírás
Az északi kijárat, amelyet az a torony uralja, ahonnan Galilei a Jupiter holdjait megfigyelte.
A krónikák szerint Padova első városfalait 1195-ben emelték, az első falgyűrű pedig, amely a város egykori római központját ölelte körül, 1210-ben készült el. Ehhez a város terjeszkedésével később még két újabb csatlakozott: az egyik a községi és Ezzelino-korban, a másik a Carrara-korban épült. Az utóbbira építette fel a 16. században Velence a mai városfalat.
A Molino-kapu és a Molino-híd az első falgyűrű legjobban megőrzött maradványai közé tartoznak; ez a gyűrű egykor 19 kaput és átjárót számlált. A név a számos vízimalomról származik, amelyekből 1300-ban nem kevesebb mint 34 volt, egykor a folyón úszva. Számuk a 18. század tájára 24-re csökkent, végül 1883–1884-ben megszüntették őket.
Az ötíves híd római eredetű, Kr. e. 40–30-ból származik, bár nyilvánvalóan többször újjáépítették ugyanazon a helyen, részben az eredeti anyag felhasználásával. A Pontecorvóval együtt a Ponte Molino az egyetlen római híd, amely még ma is használatban van.
A Ponte Molino kapuja csúcsíves, fölötte hatalmas torony emelkedik. A hagyomány szerint Galilei erről a toronyról pillantotta meg a Jupiter négy holdját, ahogy azt a padovai epigrafikus, Carlo Leoni (1812–1874) szövegezte emléktábla is őrzi: "da questa torre Galileo molta via de' cieli svelò".
A Molino-kaputól indul a Riviera dei Mugnai, ahol a középkori városfal szakaszai láthatók, amelyek részben beépültek a modern épületekbe. A Via Dante környékén, a kapuhoz kapcsolódó egykori római úton a középkorban bőrösök és cipészek dolgoztak; a legszegényebbek, akik nem engedhettek meg maguknak műhelyt a városban, a Brenta-menti Riviera felé költöztették át tevékenységüket, amely ma virágzó cipőiparáról ismert.
A Ponte Molino valóságos ipari negyed volt: harmincnégy malma éjjel-nappal őrölt hatalmas kerekeivel, és a 14. század elején itt volt a város legnagyobb malomsűrűsége. További ötven körüli malom szóródott szét a belső vízfolyások mentén, ugyanennyi pedig a környező vidéken. A malmok már a 13. században kezdtek megtelepedni a Ponte Molino környékén, a bőséges és erős vízhozamnak köszönhetően. A Ponte Molino malmai úszómalmok voltak, vagyis fából épültek két-három, a parthoz kikötött bárkára, míg a Torricelle környékiek szárazföldiek voltak, azaz falazottak, ezért stabilabbak, és más ipari berendezések, például posztótaposók, fűrészmalmok és gabonaőrlő kövek befogadására is alkalmasak. További malmok álltak Ognissantiban, Santa Maria in Vanzóban és a Prato della Vallén. A községi korban az egyházhoz, a községhez és a nagy földbirtokosokhoz tartoztak. A molnár bérelte a malmot, a bért pedig liszttel fizette. Az volt a szabály, hogy a molnár minden megőrölt staio gabona után egy coppo lisztet megtarthatott magának. A 14. században a malmok a Carrara-család uraié lettek, akiknél a velencei hódításig maradtak, amikor elkobozták és elárverezték őket. A molnárok céhe, amely Szent Rókus és Szent Sebestyén tiszteletére szerveződött, a Carmine-templomban a nevüket viselő oltárnál tartotta összejöveteleit.
A krónikák szerint Padova első városfalait 1195-ben emelték, az első falgyűrű pedig, amely a város egykori római központját ölelte körül, 1210-ben készült el. Ehhez a város terjeszkedésével később még két újabb csatlakozott: az egyik a községi és Ezzelino-korban, a másik a Carrara-korban épült. Az utóbbira építette fel a 16. században Velence a mai városfalat.
A Molino-kapu és a Molino-híd az első falgyűrű legjobban megőrzött maradványai közé tartoznak; ez a gyűrű egykor 19 kaput és átjárót számlált. A név a számos vízimalomról származik, amelyekből 1300-ban nem kevesebb mint 34 volt, egykor a folyón úszva. Számuk a 18. század tájára 24-re csökkent, végül 1883–1884-ben megszüntették őket.
Az ötíves híd római eredetű, Kr. e. 40–30-ból származik, bár nyilvánvalóan többször újjáépítették ugyanazon a helyen, részben az eredeti anyag felhasználásával. A Pontecorvóval együtt a Ponte Molino az egyetlen római híd, amely még ma is használatban van.
A Ponte Molino kapuja csúcsíves, fölötte hatalmas torony emelkedik. A hagyomány szerint Galilei erről a toronyról pillantotta meg a Jupiter négy holdját, ahogy azt a padovai epigrafikus, Carlo Leoni (1812–1874) szövegezte emléktábla is őrzi: "da questa torre Galileo molta via de' cieli svelò".
A Molino-kaputól indul a Riviera dei Mugnai, ahol a középkori városfal szakaszai láthatók, amelyek részben beépültek a modern épületekbe. A Via Dante környékén, a kapuhoz kapcsolódó egykori római úton a középkorban bőrösök és cipészek dolgoztak; a legszegényebbek, akik nem engedhettek meg maguknak műhelyt a városban, a Brenta-menti Riviera felé költöztették át tevékenységüket, amely ma virágzó cipőiparáról ismert.
A Ponte Molino valóságos ipari negyed volt: harmincnégy malma éjjel-nappal őrölt hatalmas kerekeivel, és a 14. század elején itt volt a város legnagyobb malomsűrűsége. További ötven körüli malom szóródott szét a belső vízfolyások mentén, ugyanennyi pedig a környező vidéken. A malmok már a 13. században kezdtek megtelepedni a Ponte Molino környékén, a bőséges és erős vízhozamnak köszönhetően. A Ponte Molino malmai úszómalmok voltak, vagyis fából épültek két-három, a parthoz kikötött bárkára, míg a Torricelle környékiek szárazföldiek voltak, azaz falazottak, ezért stabilabbak, és más ipari berendezések, például posztótaposók, fűrészmalmok és gabonaőrlő kövek befogadására is alkalmasak. További malmok álltak Ognissantiban, Santa Maria in Vanzóban és a Prato della Vallén. A községi korban az egyházhoz, a községhez és a nagy földbirtokosokhoz tartoztak. A molnár bérelte a malmot, a bért pedig liszttel fizette. Az volt a szabály, hogy a molnár minden megőrölt staio gabona után egy coppo lisztet megtarthatott magának. A 14. században a malmok a Carrara-család uraié lettek, akiknél a velencei hódításig maradtak, amikor elkobozták és elárverezték őket. A molnárok céhe, amely Szent Rókus és Szent Sebestyén tiszteletére szerveződött, a Carmine-templomban a nevüket viselő oltárnál tartotta összejöveteleit.