Leírás
A padovai Altinate utcában álló Santa Sofia-templom a velencei román stílus egyik legfontosabb emléke: kőből és téglából épült, szigorú és harmonikus csarnok, amely mintha egyenesen a középkorból érkezett volna.
A homlokzat nyugatra néz, és kissé északnak dől: az alapok már az építkezés közben megsüllyedtek. Fülkék, vakárkádok és kis ívek díszítik, fent pedig egy nagy, 14. századi kerek ablak, vagyis oculus emelkedik ki.
A fő látnivaló mégis hátul van. Az apszis a legrégebbi rész: vakárkádok és kőből, valamint égetett agyagból készült galéria játéka, amely a központi nagy fülkére fut össze. Van, aki a 10. századra keltezi, mások még korábbra.
Az egyik boltozata fölé emelkedik az 1296-ban épült román–gótikus harangtorony. Bent pillérek és oszlopok tartják az árkádsort, amely egészen az apszis záródásáig húzódik; sok oszlop és oszlopfő újrahasznosított római és bizánci darab.
A falak mentén 13. és 14. századi freskók bukkannak elő, részben giottói iskolából. Az apszis fülkéjében trónoló Szűz látható szentekkel, az apszis felett pedig egy 15. századi fakereszt függ.
A bal oldali hajóban érdemes megállni a Wiener Neustadt-i Egidio Pietà-ja előtt, amely 1430 körül készült későgótikus szobor. Kicsit tovább a szenteltvíztartó egy befejezetlenül maradt, római császárkori oszlopfőből készült.
A hagyomány szerint a templomot Szent Prosdocimus alapította egy Apollón-templom romjain. Az első okirat 1123-ból való, amikor Sinibaldo püspök sürgette az évtizedek óta húzódó munkákat, amelyeket egyebek mellett az 1117-es földrengés is lelassított.
Itt írta alá 1448-ban a tizenhét éves Andrea Mantegna első önálló művét: a főoltár képét, egy szentekkel körülvett Madonnát, amely a 17. században elveszett.
Az 1950-es években egy gyökeres restaurálás visszaadta a templom eredeti megjelenését, miközben a manierista és barokk berendezés nagy része áldozatul esett. És egy érdekes részlet: a közeli Santa Caterina templomból áthozott keresztelőkútban keresztelték meg Galileo Galilei gyermekeit, Liviát és Gianvincenzót.
A homlokzat nyugatra néz, és kissé északnak dől: az alapok már az építkezés közben megsüllyedtek. Fülkék, vakárkádok és kis ívek díszítik, fent pedig egy nagy, 14. századi kerek ablak, vagyis oculus emelkedik ki.
A fő látnivaló mégis hátul van. Az apszis a legrégebbi rész: vakárkádok és kőből, valamint égetett agyagból készült galéria játéka, amely a központi nagy fülkére fut össze. Van, aki a 10. századra keltezi, mások még korábbra.
Az egyik boltozata fölé emelkedik az 1296-ban épült román–gótikus harangtorony. Bent pillérek és oszlopok tartják az árkádsort, amely egészen az apszis záródásáig húzódik; sok oszlop és oszlopfő újrahasznosított római és bizánci darab.
A falak mentén 13. és 14. századi freskók bukkannak elő, részben giottói iskolából. Az apszis fülkéjében trónoló Szűz látható szentekkel, az apszis felett pedig egy 15. századi fakereszt függ.
A bal oldali hajóban érdemes megállni a Wiener Neustadt-i Egidio Pietà-ja előtt, amely 1430 körül készült későgótikus szobor. Kicsit tovább a szenteltvíztartó egy befejezetlenül maradt, római császárkori oszlopfőből készült.
A hagyomány szerint a templomot Szent Prosdocimus alapította egy Apollón-templom romjain. Az első okirat 1123-ból való, amikor Sinibaldo püspök sürgette az évtizedek óta húzódó munkákat, amelyeket egyebek mellett az 1117-es földrengés is lelassított.
Itt írta alá 1448-ban a tizenhét éves Andrea Mantegna első önálló művét: a főoltár képét, egy szentekkel körülvett Madonnát, amely a 17. században elveszett.
Az 1950-es években egy gyökeres restaurálás visszaadta a templom eredeti megjelenését, miközben a manierista és barokk berendezés nagy része áldozatul esett. És egy érdekes részlet: a közeli Santa Caterina templomból áthozott keresztelőkútban keresztelték meg Galileo Galilei gyermekeit, Liviát és Gianvincenzót.