Leírás
A San Nicolò-templom Padova egyik leginkább középkori sarkában bújik meg, a nevét viselő kis kövezett téren, tizenharmadik és tizennegyedik századi házak és paloták szorításában. A város legrégebbi templomai közé tartozik, és az átalakítások alatt megőrizte középkori arcát.
Kívülről a homlokzaton gótikus kis ívek és egy rózsaablak látható; mellette áll ki az 1367-es Forzatè-kápolna, amelyet egy ív köt össze a gótikus harangtoronnyal. Az ív alatt található a tizenötödik századi lombard stílusú kapu, amelyen Szent Miklós püspöksüvegben, az Atyaisten és az Angyali üdvözlet látható.
Az oldalfalak is mesélnek: címerek, heraldikai festmények, gótikus kis árkádok és a falakhoz tapadó középkori lakóházak. A templom előtti tér egészen a napóleoni korig temető volt.
Belül a hajó furcsán aszimmetrikus: különböző méretű ívek, tizennegyedik századi boltozatok és egy dél felé nyitott negyedik hajó. A fő látnivaló Giandomenico Tiepolo 1777-es vászna, amely a Szent Családot ábrázolja Római Szent Franciskával és Szent Eurosiával; 1966-ig ez volt a főoltár oltárképe.
Érdemes megnézni a Forzatè-család síremlékét is, amely vörös veronai márványból készült, és egy padovai iskolához tartozó reneszánsz triptichon alatt áll, melyen a Szűz a gyermekkel Szent Leonárd és Szent Jakab között látható. Kicsivel odébb egy Keresztre feszítés és a Keresztelő életének jeleneteit ábrázoló freskók töredékei láthatók, amelyeket Gerardino da Reggio festett 1374-ben.
A huszadik század Paolo De Poli 1968-as, zománcozott rézből készült keresztútjának tizennégy stációjával hagyta ott a nyomát.
Lehet, hogy ez az egyik első Myrai Szent Miklósnak szentelt templom, valószínűleg még azelőtt épült, hogy a ereklyék 1087-ben Bariba érkeztek. Az ásatások kimutatták, hogy az épület régebbi 1088-nál, vagyis attól az évtől, amikor Milone püspök a San Pietro apácáinak adományozta.
A tizennegyedik században a templom a Carrara-palota együttesének részévé vált; a tizenhatodik század közepén tizenegy oltára volt, némelyik nemesi családoké, például a Forzatèké és a Salaké. Az 1966 és 1971 közötti restaurálás visszaadta középkori megjelenését, de a barokk berendezés nagy részét feláldozta.
Kívülről a homlokzaton gótikus kis ívek és egy rózsaablak látható; mellette áll ki az 1367-es Forzatè-kápolna, amelyet egy ív köt össze a gótikus harangtoronnyal. Az ív alatt található a tizenötödik századi lombard stílusú kapu, amelyen Szent Miklós püspöksüvegben, az Atyaisten és az Angyali üdvözlet látható.
Az oldalfalak is mesélnek: címerek, heraldikai festmények, gótikus kis árkádok és a falakhoz tapadó középkori lakóházak. A templom előtti tér egészen a napóleoni korig temető volt.
Belül a hajó furcsán aszimmetrikus: különböző méretű ívek, tizennegyedik századi boltozatok és egy dél felé nyitott negyedik hajó. A fő látnivaló Giandomenico Tiepolo 1777-es vászna, amely a Szent Családot ábrázolja Római Szent Franciskával és Szent Eurosiával; 1966-ig ez volt a főoltár oltárképe.
Érdemes megnézni a Forzatè-család síremlékét is, amely vörös veronai márványból készült, és egy padovai iskolához tartozó reneszánsz triptichon alatt áll, melyen a Szűz a gyermekkel Szent Leonárd és Szent Jakab között látható. Kicsivel odébb egy Keresztre feszítés és a Keresztelő életének jeleneteit ábrázoló freskók töredékei láthatók, amelyeket Gerardino da Reggio festett 1374-ben.
A huszadik század Paolo De Poli 1968-as, zománcozott rézből készült keresztútjának tizennégy stációjával hagyta ott a nyomát.
Lehet, hogy ez az egyik első Myrai Szent Miklósnak szentelt templom, valószínűleg még azelőtt épült, hogy a ereklyék 1087-ben Bariba érkeztek. Az ásatások kimutatták, hogy az épület régebbi 1088-nál, vagyis attól az évtől, amikor Milone püspök a San Pietro apácáinak adományozta.
A tizennegyedik században a templom a Carrara-palota együttesének részévé vált; a tizenhatodik század közepén tizenegy oltára volt, némelyik nemesi családoké, például a Forzatèké és a Salaké. Az 1966 és 1971 közötti restaurálás visszaadta középkori megjelenését, de a barokk berendezés nagy részét feláldozta.