Leírás
A San Francesco Grande-templom egy nagy gótikus épületegyüttes szíve Padova belvárosában, a régi kolostor és a város első igazi kórháza között. Kívül egy hosszú árkádsor húzódik, belül fényes hajó fogad, tele műalkotásokkal Paolo Veronesétől Bartolomeo Bellanóig.
Az árkádsor harminchét terrakottával díszített ívével a via San Francesco mentén fut, és egykor összekötötte a templomot, a kolostort és a kórházt. Boltozatait Francesco Squarcione festette be Szent Ferenc történeteivel 1452 és 1466 között: ma már csak néhány alak látszik belőlük.
Bent tágas és világos a tér, a keresztboltozatokat geometrikus sávok díszítik. Az íveket tartó négy vörösmárvány oszlop a Signori térről származik, és még ma is megvannak rajtuk a lovak kikötésére szolgáló gyűrűk.
A homlokzat belső oldalán látható Paolo Veronese Mennybemenetele. Az alsó részét ellopták, és 1625-ben Pietro Damini újrafestette; az ellopott töredék Prágában kötött ki.
A jobb oldali hajóban a Santa Maria della Carità-kápolnát teljes egészében Girolamo Tessari freskózta 1523 és 1524 között a Szűzanya történeteivel, a szibillákkal, valamint a Szeretet és a Hit allegóriáival. Néhány alak Albrecht Dürer metszeteiről származik.
A jobb oldali kereszthajóban emelkedik ki Pietro Roccabonella emlékműve; ő orvos és filozófus volt. Az emlékmű bronzait Bartolomeo Bellano készítette, Andrea Briosco pedig 1497-ben fejezte be. Az emlékművet a XVI. században szétszedték: a katedrán ülő orvos és a Szűzanya a szentekkel ma két különböző ajtó fölött áll.
A templom két házaspár helyett egyetlen házaspár bőkezűségéből született: Baldo de' Bonafari és Sibilla de Cetto a Carrara-udvarhoz állt közel. 1414-ben vagyonuk egy részét egy templomra, a ferences barátok kolostorára és a szegények kórházára szánták; ez utóbbi 1798-ig működött.
Baldo a munkák befejezése előtt meghalt, így Sibilla vitte végig a művet; a templomot 1430-ban szentelték fel. Egymás mellett látható arcuk a sírlapon a Giustinianeo-kórház árkádjai alatt található.
Itt nyugszik Francesco Squarcione festő és Ferdinando Carlo Gonzaga-Nevers, Mantova utolsó hercege is. Az a poliptichon pedig, amelyet Antonio Vivarini és Giovanni d'Alemagna festett egy oltárra 1447-ben, és amelyet valószínűleg a franciák vittek el, ma a prágai Nemzeti Galériában van.
Az árkádsor harminchét terrakottával díszített ívével a via San Francesco mentén fut, és egykor összekötötte a templomot, a kolostort és a kórházt. Boltozatait Francesco Squarcione festette be Szent Ferenc történeteivel 1452 és 1466 között: ma már csak néhány alak látszik belőlük.
Bent tágas és világos a tér, a keresztboltozatokat geometrikus sávok díszítik. Az íveket tartó négy vörösmárvány oszlop a Signori térről származik, és még ma is megvannak rajtuk a lovak kikötésére szolgáló gyűrűk.
A homlokzat belső oldalán látható Paolo Veronese Mennybemenetele. Az alsó részét ellopták, és 1625-ben Pietro Damini újrafestette; az ellopott töredék Prágában kötött ki.
A jobb oldali hajóban a Santa Maria della Carità-kápolnát teljes egészében Girolamo Tessari freskózta 1523 és 1524 között a Szűzanya történeteivel, a szibillákkal, valamint a Szeretet és a Hit allegóriáival. Néhány alak Albrecht Dürer metszeteiről származik.
A jobb oldali kereszthajóban emelkedik ki Pietro Roccabonella emlékműve; ő orvos és filozófus volt. Az emlékmű bronzait Bartolomeo Bellano készítette, Andrea Briosco pedig 1497-ben fejezte be. Az emlékművet a XVI. században szétszedték: a katedrán ülő orvos és a Szűzanya a szentekkel ma két különböző ajtó fölött áll.
A templom két házaspár helyett egyetlen házaspár bőkezűségéből született: Baldo de' Bonafari és Sibilla de Cetto a Carrara-udvarhoz állt közel. 1414-ben vagyonuk egy részét egy templomra, a ferences barátok kolostorára és a szegények kórházára szánták; ez utóbbi 1798-ig működött.
Baldo a munkák befejezése előtt meghalt, így Sibilla vitte végig a művet; a templomot 1430-ban szentelték fel. Egymás mellett látható arcuk a sírlapon a Giustinianeo-kórház árkádjai alatt található.
Itt nyugszik Francesco Squarcione festő és Ferdinando Carlo Gonzaga-Nevers, Mantova utolsó hercege is. Az a poliptichon pedig, amelyet Antonio Vivarini és Giovanni d'Alemagna festett egy oltárra 1447-ben, és amelyet valószínűleg a franciák vittek el, ma a prágai Nemzeti Galériában van.